Főoldal

2010. szeptember. 7. kedd

Keresés

Készült a Nemzeti Bormarketing Program és az Agrármarketing Centrum támogatásával

Hírek

Vissza a többi hírhez

Megjelent egy őzike az idei Budai Gourmet Fesztiválon.

2009-05-29

A Mátrai Borvidék megújult arculata, összefogásról tanúskodó borászok, és illatos, friss-gyümölcsös borok várták az érdeklődőket az évadnyitó egyik boros rendezvényén.

 


Az ötödik alkalommal megrendezett Budai Gourmet Fesztiválon kiemelt kiállítóként vett részt a Mátrai borvidék, 9 borász borait kóstolhatták meg a az érdeklődő vendégek. Mint azt Hordós Attila hegyközségi titkár elmondta, ez az első olyan esemény, ahol ilyen szintű összefogással jelentek meg a mátrai borászok. Az igazi apropót az adta, hogy a regionális bormarketing programban megvalósuló arculatváltás, egységes megjelenés kidolgozása elérkezett abba a fázisba, amikor a nyilvánosság elé lehet lépni. Ráfért már egy kis reflektorfény a mátrai borászokra, mosolygott elégedetten Hordós Attila.

Legnagyobb hegyvidéki borvidékünk egyre több tehetséges borászt vonultat fel, és a régi „motorosokkal” együtt hirdetik azt: Magyarországon a legillatosabb borokra a Mátrában talál rá az ember. Mindez adottság kérdése, hiszen az itt megtalálható klíma kedvez az ilyen típusú boroknak. Az „illatos borok hazája” pozíciót kívánja megteremteni az a kampány, melynek egyik jelentős állomása volt a mostani. A Gourmet Fesztivál minden vendégét meginvitálták magukhoz egy pohár borra a mátrai borászok, ahol egy illatfelismerő játék keretében kellett kitalálni, milyen jellemző illatok találhatók meg a mátrai borokban. Óriási sikerrel zajlott a promóció, hiszen több mint ezren látogattak el a Mátrai Illatfelismerő Ponthoz, majd kóstoltak megy pohár friss, illatos mátrai bort.

És hogy kerül az őzike a Millenáris Parkba? Erről Kele István mesél, aki az arculatváltást és a hozzá kapcsolódó kommunikációt vezényli le. Olyan szimbólumot kerestünk, mely könnyen megjegyezhető az emberek számára, és beazonosíthatóvá teszi a Mátrai Borvidéket. Az őzike jól szimbolizálja a Mátrához kapcsolódó meseszerű, a természettel összhangban lévő gondolatvilágot. Célunk, hogy egy kedvelt, népszerű márkát építsünk fel, olyan borvidéki képet szeretnénk létrehozni, melynek legfőbb jellemzői a tiszta természet, és az illatos borok.

Eseménynaptár

2009 Jan

Hírlevél